2014. szeptember 30., kedd

És lőn világosság

Valószínűleg mindenki (?) hallotta már ezt az Ószövetség elejéről vett szófordulatot. Mit is jelent a lőn szó? Lőn azt jelenti, lett. Ez a szóalak a régi magyar nyelv igeragozási rendszerének egy szeletkéjének a szeletkéje.

Mit jelentett a tőn és vőn? Na, ezt már jóval kevesebben ismerik, pedig ezeket még a 19. sz elején is használták. Tőn = tett, vőn = vett. Volt ezeknek ragozása minden számra és személyre? Volt bizony, alanyi és tárgyas ragozással. Például tők = tettem (egy dolgot), vőm = vettem (azt az almát), től = tettél, tőd = tetted, lőnk = lettünk.
Na és mit jelentettek az őn, vín és a hűl szóalakok? Evett, vitt és hittél.

A ragozási sort próbáltam összeállítani, de pár helyen bizonytalan. Táblázatban kérdőjellel jelölve.
lenni enni enni tenni tenni venni venni hinni hinni vinni vinni
alanyi alanyi tárgyas alanyi tárgyas alanyi tárgyas alanyi tárgyas alanyi tárgyas
E/1 lők ők őm tők tőm vők vőm hűk hűm vík vím
E/2 lől ől őd től tőd vől vőd hűl hűd víl víd
E/3 lőn őn őn tőn tőn vőn vőn hűn hűn vín vín
T/1 lőnk őnk ők tőnk tők vőnk vők hűnk hűk vínk vík
T/2 lőtök őtök őtök? tőtök tőtök? vőtök vőtök? hűtök hűtök? vítek vítek?
T/3 lőnek őnek őnék? tőnek tőnék? vőnek vőnék? hűnek hűnék? vínek vínék?

Az inni szó ilyetén ragozásáról nem találtam példákat.
A többes számú tárgyas ragozásra igen kevés példát találtam. Saját példamondatok:

Igazságot tettünk = Igazságot tők,
Megtettük mit kértél = megtők mit kértél (?)
Vettetek egy kardot = vőtök egy kardot
Hol vettétek azt a kardot? = Hol vőtök azt a kardot?
Rendet tettek = rendet tőnek
Megtették, amit parancsoltál nekik = megtőnék mit parancsoltál (vala) nekik.


eredeti példamondatok:

lesz:
Éröttetek ím én emberré lők
Hogy bé nem mehettem, lők rajta búsulva,
Ó, mely méltó szűz te akkor lől
Paráznává lől és csinálál magos óltárokat magadnak
ki mindétig fene s néma lől hozzám,
Az első vétek is lőn szerelem mia
Az ellenségnek lőnk csúfja
Sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lőn hat, lőn hétlőn nyolc; (Jókai)


eszik:
...mellyet a csóka fel ragada, és meg őn mindjárást.
és egyenbe nagy vigassággal őnek

tesz:
az felelésről, melyet neki tők…
én vagyok ki bűnt tők
ezeket tőm te neked
semmi jót nem től velem
és kevélységedből nem től részt a farkadból
jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek
hová tőd el?
miénk marad az a dicsőség, hogy megtők az utat,
Óh, mely nagy kárt tőtök császár hadába

vesz:
Scyrusban vők titkon drága sok szép árot
Esmét őnagyságának vőm oly kegyelmességét (Gálffy János Rabságában készített önéletirata )
Minap vőm eszemben szeretőmnek dolgát (Balassi Bálint)
Hol vőd ez fazokat? (Pesti)
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Vőnk az kegyelmed levelit... (1562 Zrinyi Mikós levele)

visz:
lépes mézet vín neki.
ajándékot vínek az ő menyegzejére.
De te vagy ész-vesztve, mert elvíd fegyverem tőlem nem remélve.
Ekképpen a leánt fogám, s vím házamban,
és hozzám vím az lovat
jó reménséget vín az ifjú legénnek
követséget ifjú vín az Euryalusnak
Huszonkilenc fejet a várba vínek
Hitömöt elvévén, vín engemet félre,
Azoknak mindenik égő szenet vínek,

hisz:
Vidám Juliának, kinek víg voltának óh, hogy én akkor hűk
jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek
Gábrielnek mikoron te hűl
Egyebeknek nem hűn

Az ő hangot olykor é-vel helyettesítették, vagy ű-vel.

Halljad azért immár, mint lén ez az eset,
Holott mind kiszállánk, magam várasba vém.
Vigasztalást ilyent tén azért szavára.
Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél vélem.
Királok között lél te hatalmas,
Kérdezkedésemre verseim fejébe Echótól ily választ vék.

A két magánhagzót akár vegyesen is használhatták:

"Hogy bé nem mehettem, lők rajta búsulva,
         Elrontám ajtónkat, béugrám kiáltva,
         Hová lén az lator s parázna szorulva"
 (Czobor Mihály(?): Theagenes és Chariclia)


A lőn/tőn/vőn... alakokon kívül volt ezeknek az igéknek "normál" elbeszélő múlt idejű ragozásuk:
levék, levél, leve, levénk, levétek, levének.
teve/tevé, veve/vevé,

A levék ragozási sor legkorábbi felbukkanását a Festetics Kódexben találtam (levének). További példák:

De vaj, ki csalárdság levél effélékben
Jött a nép mifelénk, leve nagy szaladás
S már mikoron felgyűltenek ők, s gyülekezve levének
Mert gonoszok jókkal részesek nem levének



Végül egy idevágó részlet: Kassai József: Magyar Nyelv-Tanító Könyv (1817) c. művéből:

Látók, miképpen veszik fel a régieknél a múlt időben a megrövidítést a szen s üszik végezetű rendetlen igék, ahová tartozik eszik ige is, p.o. (példának okáért)
lőn, lől, lők, lőnek, lőtök, lőnk
tőn, től, tők, tőnek, tőtők, tőn (! - tőnk)
őn, ől, őm, Őnek, őtök, őnk
tőd, tőm,
őm, őd,
hűm, hűd,
vűm, vűd,
Ezek már ma beszédben alig fordulnak elé, de őseinknél nagy divatban valának, és sokkal díszesebbek, mint ezek: leve, teve, veve, eve, evétek, levétek, vevétek, tevém, vevém, s'a't. (stb.) mert a sok e betű gyengéje Nyelvünknek, ahol lehetséges tehát, és a közönséges nyelvszokás engedi pusztítsuk, ő-vel cserélvén fel. Annál fogva ajánlom nemzetemnek az ős, űs, hajlításokat. Egy-két példát méltó erre eléhozni a régi írásokból:
Erdős: Új Testam. Újsziget 1541. Luk 2. R. így ír: Fiam, miért től ezképpen mü velünk?
Pesti Gábor Új-Testamentom 1536 Jan.2.R. A te házadnak buzgóságos szeretete őn meg engem
ez helyett: eve meg engem.
Erdősi Ap. Csel. 19.R. őnk és ivánk ő véle,
ez helyett: evénk, ivánk
Káldi Ján. 4.R. Hűn ő és egész háza,
azaz hive.
Káldi, Bírák 12.R. 3.v. Lelkemet kezeimbe tőm,
ez helyett: tevém s'a't.
Ha től jó ez helyett: tevél,
tehát jó ől is ez helyett: evél,
vűl ez helyett: vivél,
hűl ez helyett: hivél,
lől, ez helyett: levél,
Ha jó tőm ez helyett: tevém,
jó ez is vőm ez helyett: vevém
vűm ez helyett: vivém,
hűm ez helyett: hivém
őm ez helyett: evém
Ha őnk jó ez helyett: evénk eszikből (!)
tehát jó ez is: lőnk, tőnk, vőnk, vűnk, hűnk
ezek helyett: levénk, tevénk, vevénk, vivénk, hivénk,
jót cselekőnk ez helyett: cselekvénk s'a't.

Blog-komment:
Amint a szövegből kitűnik a szerző rokonszenvezik ezen igealakokkal. A "vűn" "vűk" szóalakokra nem ad példákat, és valószínűleg a "hisz/hűl" párhuzam alapján következtet (?). Ami példákat én találtam, azok, mind í betűsek




2014. szeptember 27., szombat

Vala


"Bölcs Salamon mondta vala..." szól a rigmus. Ha ez a rigmus nem lenne, valószínűleg sokan nem is tudnák, hogy volt valamikor egy ilyen igeidő a magyarban. A helyes használatát pedig igen kevesen ismerik. Azt jóval többen tudják, hogy angolban milyen időt fejez ki az "I was watching TV": folyamatos múlt (continuous past). A mai magyar nyelv nem tudja ezt nyelvtanilag kifejezni. A néztem a tévét mondatot olvasván tudjuk, érezzük, hogy a tévénézés egy folyamatos jellegű cselekvés, a múlt idő pedig ugyebár jelezve van (-t-). A régi magyar nyelvben a folyamatos múlt időnek külön nyelvtani szerkezete volt, amit vala segédigével képeztek.

Nem volt mindegy, hogy nézem vala vagy néztem vala. A nézem vala a helyes megoldás, ez a szerkezet fejezte ki a folyamatos jellegű, múlt idejű cselekvést.
Az alábbi példában (Szent Margit legenda, Érdy Kódex) olyan igékre is használják, ahol pillanatszerű a cselekvés, de ismétlődő jellegű.

„Ha kedég (pedig) valamely soror (nővér) megbetegült és zsolozsmáját mégnem mondhatja vala tahát (akkor) ő elmegyen vala az beteghez és megmondja vala az zsolozsmát az beteg előtt. Éjjel felkel vala, és úgy hallgatja vala, ha valamely soror nyeg vala, és hozzá megyen vala, megkérdezi vala. Némelyeknek bort hevít vala, némelyeknek ruhát melegít vala, és oda teszi vala, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az sororok közül meghal vala, tahát ez szent szűz mind addég el nem megyen vala az megholt sorornak testétöl, mígnem el temettetik vala, hanem ott az holttestnél imádkozik vala, és oly igen siratja vala, nagyobban, hogynem mintha öneki testi atyjafia volt volna.”


A "mondta vala" az a régmúlt kifejezésére szolgált. Angol példa:"I had written",


Sokan gondolják úgy, hogy a vala valami őskori szó, illetve nyelvtani szerkezet. Pedig "csak" a 19 sz. folyamán veszett ki. Erdélyben évtizedekkel tovább (?) tartotta magát a vala. Tamási Áron műveiben (20. század hatvanas évekig!) például rendszeresen felbukkan.


Ábel az országban – 1934
"ha el nem fut vala".
"amit adományoztam vala neki."
"ha akarja vala a rendőr."
"azt néztem meg végre, hogy mire ülék vala le az előbb."
"amit Blanka ígért vala nekem."
"Blankára hasonlított vala"
"aki Amerikából jött vala látogatóba,"

Szirmo és Boly - 1960
"három kicsi gyermekük vala abban az időben"
"akik már neszt vettek vala az anyjuk nyaffanásából"
"hacsak az Isten közéjük nem áll vala."
"s talán bánthatta volna, ha tudják vala, magukat az arabokat is, mint ahogy kezdtük vala."
"ha megtudják vala a gazdaságban,..."


Tamási Áron talán már csak archaizáló jelleggel (Arany Jánoshoz hasonlóan) is alkalmazta a valát, de gyerekkorában még bizonyára hallhatta hétköznapi használatban is (?). Hogy Erdély egyes részein valójában meddig használták az valával képzett összetett igeidőt (és az elbeszélő múltat), arról nem találtam semmi szakirodalmat.


A vala nem csak összetett igeidők segédigéje volt, hanem a volt szó "rokonértelmű" párja, pontosabban az elbeszélő múlt idejű megfelelője. Nagyjából párhuzamosan veszett ki a vala segédigei és a létigei használata.

2014. szeptember 25., csütörtök

Kedves Látogatók!

A hagyományőrzésnek sok fajtája létezik. Vannak népzenészek, néptáncosok, rovásírók, népművészek, népszokások őrzői, népi gyógyászat, népi gasztronómia, harcművészet, sámánok, stb. 
Van valami, amiről viszont még nem igazán hallhattunk: nyelvi hagyományőrzésről, illetve annak is egy bizonyos módjáról, a régi magyar nyelv műveléséről.
A magyar nyelv kb. 100-200 évvel ezelőtti időszakban egy nyelvtani egyszerűsödésen ment keresztül, mely az ún. középmagyar nyelvállapot végét jelentette. Egy sor a cselekvés időviszonyainak a kifejezésre alkalmas nyelvtani szerkezet került ki ekkor a használatból. 
Azt például, hogy mit is jelent a szóland igealak, azt ma a nyelvészeken kívül senki sem tudja. Pedig 150 évvel ezelőtt még használták, a 100 évvel ezelőtti generáció még értette, de már alig, vagy egyáltalán nem használta. A későbbi generációknak pedig már nem adták át, így azok nem tanulták meg. Ilyen dolgok felelevenítésére gondoltam, amikor nyelvi hagyományőrzésről írok.
A székely rovásírást a sírból hozták vissza, és mára már elég sokan elsajátították. Egy hasonló "feltámadás" a magyar nyelv elfeledett értékeire is ráférne. Nem arról van szó, hogy a rádióban középmagyarul mondják be a híreket, hanem arról, hogy kialakuljon egy "tömegbázis", akik értik és hagyományőrző jelleggel művelik is a középmagyar nyelvet.

Ebben a blogban a régi magyar nyelvről fogok cikkezni.