Feltételes és felszólító módú igealakokat nem csak felszólító illetve feltételes értelemben használunk. Ezt hívjuk kötőmódnak. Jelenkori példák:
„Körbenézett, mielőtt belépett volna”.
„lehajolok, hogy bekössem a cipőm”
„elég, hogy ránézzek…”.
„felesleges, hogy idegyere”
A feltételes mód és a múlt idő összemosása az angol nyelvben is megfigyelhető:
"you were here" = "itt voltál" avagy "itt volnál".
A mai nyelvhasználat a kötőmódban már túlnyomórészt felszólító módú alakokat használ, például célhatározói mellékmondatokban.
A középmagyar kor elején a határozói alárendelő mondatokban a feltételes-kötő módot használták, a felszólító-kötő módú alakok később terjedtek el. Példa:
"Tizönkét kőmíves összetanakodék, magos Déva várát hogy fölépitenék"
Ez egy igen jellemző és gyakori jelensége volt nyelvünknek.
Előfordult, hogy E/3 személyben a feltételes módú személyrag nája/néje volt.
"Én Vér András adom én kezem írását, hogy adós volt volna én nékem Erdőhegyi Balázs."
"és leszen fája úgy, hogy mennyei repesők jöjjenek és lakozjanak ő ágain.” (Münceni Kódex)
Tárgyas alárendelő mondatokban nem alkalmazták a feltételes módot.
„jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek”
És határozói mellékmondatokban sem mindig:
„és oda teszi vala, hol az betegnek fájdalma vala.” (Szent Margit legenda)
2015. október 15., csütörtök
Igen!
Az igen szavunkat az ómagyar korban még nem használták helyeslés kifejezésére, hanem kizárólag nagyon jelentésben használtatott.
például: igen meleg van = nagyon meleg van.
Jogos a kérdés, hogy akkor vajon mit használtak helyette? Leggyakrabban az úgy szót használták.
Sylvester, Károli és Szenci fordításaiban úgy, úgy szerepel Mát 5.37 bekezdésében.
A Müncheni Kódexben ugyanitt:
"Legyen kedig ti beszedtek: vagyon vagyon; nem nem"
Itt a latin "est-est" szavakat fordították így.
Az igen szó mai, helyeslő jelentése a nyelvemlékek szerint a 16. században alakult ki, kezdetben hosszú formában: igenis (azaz nagyonis). A rövid alak csak a 17. században bukkan fel:
CONSTANTINUS: Mit fohászkodol? Talám ez az?
ACHATES Igen az,...
(Ismeretlen: Constantinusnak és Victoriának egymáshoz való igaz szerelmekrűl írott comoedia, 1648)
Látván, hallván
Előidejű cselekvés kifejezésének egyszerű módja volt -ván/-vén toldalékkal képzett határozói igenevek. A "várt vala" formával szemben itt egy közvetlen elődidejűségről van szó. Külön tárgyas és alanyi ragozás nem volt. Az igealakok általában személyjel nélkül használtattak, viszont a Huszita Biblia kódexeiben (Bécsi, Müncheni, Apor) személyragozták, a Jókai kódexben nem, Szenci Molnárnál is felbukkan (látvájok) A tárgyas személyragozott alakok:
hallvám
hallvád,
hallván,
hallvánk
hallvátok,
hallvájok,
hallvám
hallvád,
hallván,
hallvánk
hallvátok,
hallvájok,
Külön alanyi ragozás nem volt (?). Pl: "Körbenézvém a kapunál" nem pedig "körbenézvék".
Az E/3 személyben -*n a személyrag, hasonlóan a lőn, tőn, illetve viszen, megyen, jön szóalakokhoz.
A mai nyelvtan nem tesz lényeges különbséget a -ván/-vén rag és a -va/-ve határozói igenév ragok között, mely szintén létezett már a Jókai Kódex-ben, igaz, lényegesen ritkább előfordulással. Használatukban lényeges különbségek vannak: a -va/-ve ragozott alakkal nem fejezhetünk közvetlenül ki előidejűséget, csak közvetve. A mai magyar nyelvben befejezett jövő idejű cselekvést lehet kifejezni vele. pl: "A ház fel lesz építve". (angolban: "the house will be built")
A -ván/-vén ragozott alakkal nem csak múlt időben, hanem jelen és jövő időben is kifejezhetünk előidejűséget.
Állapothatározóként mindkét alakot használták: irván vagyon / írva vagyon.:
A 16. századig a határozói igenevek előtt álló tárgyat tárgyrag nélkül használták, pl. "ajtó nyitván" ahelyett, hogy "ajtót nyitván". A 16. században már elterjedt a tárgyrag használata ebben az esetben is. Bizonyos esetekben viszont máig fennmaradt a tárgyrag hiánya: fejvesztve, szájtátva...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)