2016. december 31., szombat

Önnön

A mai nyelvben a visszaható névmások a maga, önmaga, saját maga szavak ill. szóösszetételek személy- és esetragozott alakjaiból képeztetnek (pl önmagát).

A maga szó, mint birtokos névmás már a Halotti Beszéd és Könyörgés-ben is felbukkan.

A maga szó elé személyfüggő előtagok járulhattak:

E/1: en/ennen/ön/önnön
E/2: te/ten/tennen
E/3: ön/önnön
T/1: mü/münnön/mün/mi/minnen
T/2: tönnön/tünnön/tinnen
T/3: ön/önnön

Ezek az előtagok az 1795-ös "Debreceni" Grammatikában is felsoroltatnak, és a szóelemző elv alapján levezetve megjegyeztetett, hogy az önnön E/3, az ennen pedig E/1 személyben használandó. A gyakorlatban a köznyelv az E/1 is használhatta előtagként az önnön-t.
Az előtagok már a JK-ben is gyakran elmaradtak, majd a középmagyar kor végére erősen visszaszorultak, és inkább csak nyomatékosításként használták. A máig fennmaradt "ön-" előtag mellett a tenmagad szóalak maradt használatban a legtovább. Illetve önnön akaratából szófordulat is közkeletű.

A fenti előtagok önálló birtokos névmásként is használtathattak.
"ünnün szájával mundut igének" (Königbergi Tekercsek) 
"minnen idvességünk" (Jordánszky Kódex)

Jókai Kódex szóalakjai: önmaga, önmaguk, önnönmaga, önnönmagam, tenmagad
önbelőle, önbenne, önbennete, önbenneten, önnönbennete, önnönbenneten, önnönérettük
MK: tünnönbennetek, önnön benne, önnön bennek, önnön ruháját, önnönmagának, önmagát, önnön magának, önnönbele, tünnönmagatokon, tenmagadat, temagad, tenmagad, tenmagadról, tennen rólad, tenen nálad, enmagamat, énmagam, enenmagamtól/nak, önközöttök,

2016. szeptember 5., hétfő

Szakajt

Az -ít képzővel képeztetett igék a 16. században nyerték el mai alakjukat. Annakelőtte -ojt, -ejt, ritkábban -öjt alakban használták ezt a képzőt. Például: tanojt, szabadojt, közelejt, alojt (alít=vél), ásojt (ásít), emlejt, segejt, szorojt, ékesejt, nyomorojt, épejt, teljesejt, megújojt, tisztojt, mezejtelen, erősöjt
A hagyít (hajít) már a JK-ben is ít-re végződött. Viszont a huszita Bibliában kőhagyejtásnye alakban található. A hullajt képzője nem változott át (hullít).
           
Pár esetben a régi képzésmód is megmaradt az új mellett: verejték/veríték, szakajt/szakít, ...

Ezen igék felszólító módja sokáig rendhagyó módon képeztetett, mely a Jókai kódexben, de leginkább a huszita Biblia kódexeiben figyelhető meg.

Jókai kódex:
cserdeh, erősöh, tanoh meg, indohad, alohad, világosohon,

Müncheni kódex:
szabadoh, gyöhétek, tisztohad, tanohatokvilágoséhon, üdvözeh, segeh, gonoszbehuk, fordéhad, megfeszéhed, készehetek,készeh, szoréhad, fényesehhed,

Kissé félrevezető módon a Müncheni kódexben a szóvégi, mássalhangzót követő j hangot "yh" betűkombinációval írták, elkerülendő hogy az y-t i-nek olvassák. Így a felszólító módú ige szintén az ít-es igékhez hasonló -"ih" végződést kapott: ereszih, akarih. A helyes olvasatot ezekben az esetekben a "j" végződés adja. (Főnévi példa: szederih= szederj)
Az állít szó a középmagyar kor elején még állat alakban használták. A szárít szó korabeli alakja pedig szárazni (pl. szárazd meg!).

Adsza! Mondsza!

E/2 személyben használták a -sza/-sze "noszogató" ragot, melyet a már felszólító módba tett igéhez csaptak. Ennek használata a 16-17 században volt jellemző.

"nézzedsze, mely igen tiszta!"
"Nésze, hiszem vagyon kevélségben e tudatlan bolond"
"Nézsze, mint mégyen az kegyetlen"

Innen eredhet a "nesze" indulatszavunk is:
"Nésze, Theagenes, fogsza ezt a füvet!"

Érdekes módon a ható-igéket is "noszogató" módba lehetett így tenni:
"nézhetdsze, mint árulsz el!"
"Nézhetdsze, mint jű az szómra; ha lépem volna, majd megfoghatnám."
"Jó vitézek harca hol volt, gondolhatdsza,"
"Csak magunk maradtunk, ide béállhatssza Az kicsin hajóban, s menjünk el"
"Tekinthetdsze mellyét, nézd, mely igen véres"


A jönni igének a szabályos "jöjj" alak mellett több rendhagyó felszólító módú alakja is létezett a középmagyar kor folyamán:

jövel, jövvetek
jöszte, jösztetek,
jer, jere, jerünk, jertek, jersze, (a jer szóalakot legkorábbról a Guary kódexben találtam)
gyere, gyertek,


"Jöszte, én jó leányom" (Pesti Gábor, 1536)
"Ha már itt vagy, jöszte és ebédelj velünk," (Petőfi Sándor, János Vitéz 1844)

A "tessék" szó a nyelvújítás korában terjedt el. Addig a méltóztassék-othasználták (Jókai kódexben: "méltóljon"). A "szeretnék"/"szeretném" helyett a Jókai kódexben "akarnám" alakot használta a fordító.

A huszita Bibliában:
"Mester, akarjuk, hogy valamit kérendönk, tegyed münekönk."

Későbbi fordításokban már:
"szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk."
Mester, jelt akarnánk látni te tőled.”



 Máig fennmaradt kétalakúság jellemzi az E/2 személyű alanyi, ill. tárgyas ragozású felszólítást. Már a Jókai kódexben vegyesen használtatott a rövid illetve hosszú alak:

alanyi ragozás:
adj / adjál,      kérj / kérjél,

tárgyas ragozás:
add / adjad,   hadd, hagyd / hagyjad

Illetve rendhagyó igéknél: légy / legyél, vígy / vigyél

Az adott szótól és az egyéntől és a kortól is függött, hogy melyiket milyen arányban használták. Például a monjad/mondd arány a Jókai kódexben 13:0, a Müncheni kódexben 4:2. A rendhagyó igéknél a hosszabb alak csak a 17-18. században terjedt el. A jövő idejű felszólítást a jelen idejű igeformával fejezték ki, és időhatározó segítségével fejezték ki annak jövő idejét.