A mai nyelvben a visszaható névmások a maga, önmaga, saját maga szavak ill.
szóösszetételek személy- és esetragozott alakjaiból képeztetnek (pl önmagát).
A maga
szó, mint birtokos névmás már a Halotti Beszéd és Könyörgés-ben is felbukkan.
A maga
szó elé személyfüggő előtagok járulhattak:
E/1: en/ennen/ön/önnön
E/2: te/ten/tennen
E/3: ön/önnön
T/1: mü/münnön/mün/mi/minnen
T/2: tönnön/tünnön/tinnen
T/3: ön/önnön
Ezek az előtagok az 1795-ös
"Debreceni" Grammatikában is felsoroltatnak, és a szóelemző elv
alapján levezetve megjegyeztetett, hogy az önnön
E/3, az ennen pedig E/1 személyben
használandó. A gyakorlatban a köznyelv az E/1 is használhatta előtagként az önnön-t.
Az előtagok már a JK-ben is gyakran
elmaradtak, majd a középmagyar kor végére erősen visszaszorultak, és inkább
csak nyomatékosításként használták. A máig fennmaradt "ön-" előtag mellett a tenmagad szóalak maradt
használatban a legtovább. Illetve önnön
akaratából szófordulat is közkeletű.
A fenti előtagok önálló birtokos névmásként
is használtathattak.
"ünnün
szájával mundut igének" (Königbergi Tekercsek)
"minnen
idvességünk" (Jordánszky Kódex)
Jókai Kódex szóalakjai: önmaga, önmaguk, önnönmaga, önnönmagam,
tenmagad
önbelőle, önbenne, önbennete, önbenneten,
önnönbennete, önnönbenneten, önnönérettük
MK: tünnönbennetek, önnön benne, önnön
bennek, önnön ruháját, önnönmagának, önmagát, önnön magának, önnönbele,
tünnönmagatokon, tenmagadat, temagad, tenmagad, tenmagadról, tennen rólad,
tenen nálad, enmagamat, énmagam, enenmagamtól/nak,
önközöttök,