Kedves Látogatók!

A hagyományőrzésnek sok fajtája létezik. Vannak népzenészek, néptáncosok, rovásírók, népművészek, népszokások őrzői, népi gyógyászat, népi gasztronómia, harcművészet, sámánok, stb. 

Van valami, amiről viszont még nem igazán hallhattunk: nyelvi hagyományőrzésről, illetve annak is egy bizonyos módjáról, a régi magyar nyelv műveléséről.
A magyar nyelv kb. 100-200 évvel ezelőtti időszakban egy nyelvtani egyszerűsödésen ment keresztül, mely az ún. középmagyar nyelvállapot végét jelentette. Egy sor a cselekvés időviszonyainak a kifejezésre alkalmas nyelvtani szerkezet került ki ekkor a használatból. 

Azt például, hogy mit is jelent a szóland igealak, azt ma a nyelvészeken kívül senki sem tudja. Pedig 150 évvel ezelőtt még használták, a 100 évvel ezelőtti generáció még értette, de már alig, vagy egyáltalán nem használta. A későbbi generációknak pedig már nem adták át, így azok nem tanulták meg. Ilyen dolgok felelevenítésére gondoltam, amikor nyelvi hagyományőrzésről írok.

A székely rovásírást a sírból hozták vissza, és mára már elég sokan elsajátították. Egy hasonló "feltámadás" a magyar nyelv elfeledett értékeire is ráférne. Nem arról van szó, hogy a rádióban középmagyarul mondják be a híreket, hanem arról, hogy kialakuljon egy "tömegbázis", akik értik és hagyományőrző jelleggel művelik is a középmagyar nyelvet.

Ebben a blogban a régi magyar nyelvről fogok cikkezni.