megyen, vagyon

A középmagyar igeragozás további finomságai

Az igék egy szűk csoportjánál E/3 személyben -en volt a személyrag:
leszen/lészen, veszen, tészen, hiszen, viszen, illetve a megyen és vagyon igéknél.
Az eszik és iszik igék az ikes ragozást követték, ameddig a nyelvemlékeink látni engedik.
Az alszik és fekszik igéknek létezett nem ikes, aluszon, fekszen változata is.

A menni és lenni (van) szavak ragozás sok hasonlóságot mutat:
E/1 megyek vagyok
E/2 mégy       vagy
E/3 megyen vagyon > mén, van
T/1 megyönk vagyonk
T/2 megytek vattok > mentek, vagytok
T/3 mednek vadnak > megynek vagynak > mennek, vannak


A vagyon/van átalakulás átívelte a középmagyar kort. A vannak szóalakot legkorábbról a Birk Kódexben találtam. A legkorábbi van szóalakot a 16.század közepéről találtam. A vagynak szóalakot a 19 sz elején még használták, a vagyon szóalak a század második felében múlt ki végleg.

A menni szó ragozása kapcsána a Czuczor-Fogarasi (1862-1874) féle nagyszótár további szóalakokat is megad, melyek többnyire 18-19.századi keletűek.

E/1: menek, mengyek
E/2: mensz, mész
E/3: men, mén
T/1: menünk

Megjegyzi, hogy a mész gyakoribb használatú a mensz-nél. A  mensz szóalak a csángóknál használatos. Az irodalmi nyelvben csak a 20. században terjedt el a mész szóalak, és szorította ki rövid idő alatt a mégy-et. A 19. századi irodalmi művekben ritkaság a mész szóalak.

"mert ha hazamész, elvesztesz engem" (Benedek Elek: A Halász Fia, 1901)

AZ E/3 személyű megy szóalak már a Jókai Kódexben feltűnik, bár a 19. század második feléig ritkábban használtatott, mint a megyen. Az E/3 személyű mén szóalak 19. században volt "divatos" (Petőfi költeményeiben például). T/3 személyben a Jókai Kódexben mednek szóalakot találunk.

Másik fontos különbség volt a sziszegő végű tövek E/2 személyű, alanyi személyragja.
Példák: leszesz, ássz, keres-sz, leszesz/léssz, tészesz/teszesz/téssz, főz-sz, űz-sz, néz-sz, alusz-sz, mos-sz, szidamaz-sz, stb... Ezek fokozatosan a középmagyar kor végére szorultak vissza.

szakirodalom

ómagyar szószedetek:
Schlägli szójegyzék (15. század eleje): több, mint 2000 szó.
Besztercei szójegyzék

Nyelvújítás előtti magyar szókészlettel kapcsolatos könyvek:
Magyar nyelvtörténeti szótár, három kötetes alapmű.
Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum (1708).

Nyelvtani jellegű könyvek:
Sylvester János Grammatica Hungarolatina (1539)
Dévai Bíró Mátyás ORTHOGRAPHIA UNGARICA (1549)
Magyar Grammatika (1795)
Kassai József: Magyar nyelv-tanitó könyv (1817)
Czuczor Gergely - Fogarasi János: A magyar nyelv szótára

Bevezetés az ómagyar nyelvbe:
Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig (1894)
Königsbergi töredék és szalagjai

Közhírré tétetik

azaz a szenvedő szerkezet

A szenvedő alakban a cselekvés céltárgya lesz a mondat alanya, mely a cselekvést úgymond elszenvedi. Ez a szerkezet a 19. század végére szoríttatott ki a nyelvből, ha nem is teljesen. Ez az a bizonyos –tatik / -tetik, mely a magyarban - legalábbis egy nyelvi babona szerint - többé nem használtatik. De azért használják mind a mai napig, igaz csak szórványosan, választékos stílusban:

Megadatott, engedtessék meg, megmérettetett, kéretik, dícsértessék, szükségeltetik, üldöztetés, megpróbáltatás, megaláztatás, elhagyatott, benne foglaltatik...

A születik az egyetlen szenvedő ige, mely közönséges szóhasználatban megmaradt nyelvünkben, mivel ezt nem tudták helyettesíteni a szülődik, szülődött, szülik, szülték, lett szülve szóalakok illetve szóösszetételek egyikével sem.

Szenvedő szerkezet a Jókai kódexben még egyeduralkodó volt, ami részben a fordító stílusát is tükrözi. A középmagyar kor során a helyére egyéb, más módok léptek:

1) általános alany (pl.: "a várat kétszáz éve építették").

E formula megtalálható mind a német és az angol nyelvben (pl:„Kann man sagen”, „they say”). A korai nyelvemlékeinkben viszont ritkán fordul elő. Az alanyt ritkán "felejtették" ki, még akkor is, ha az általános jellegű alany volt.

Az általános alanynál a magyar nyelv formálisan kihagyja az alanyt a mondatból, csak az T/3 személyrag utal rá. Ez a gyakorlat a középmagyar korban kezd elterjedni, majd a 19. században nagyrészt kiszorította vissza a szenvedő szerkezetet.

" Mondják vala bizon hírrel, hasába volnának

           Sárkányok és egyéb sok szántalan férgek"

(Armbrust Kristóf: Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének)

"Eztet hiják hadverő Aygas bassának,

És bizony nem heában nevezték annak" (Zrínyi Miklós: Szigeti Veszedelem)

2) visszaható igék: pl. "felvetődött a kérdés".

Az ilyen képzők már a HuB-ban felbukkannak.

atik/etik vagy tatik/tetik

A szabály ugyanaz, mint a müveltető igéknél: általában a szótő szótagszáma

(egy vagy több) alapján történik a választás.

egyszótagos tő esetén a rövid -atik/-etik

születik, feltöretik (ÓMS-ban therthetyk), mondatik, küldetik, kiiratik, elvágatik, kelletik

Kivételt képeznek a -t végződésű tövek, ahol a t hangzó megkettőztetik:

megköttetik, láttatik, 

Ezek között is kivétel, ha a tővégi t hangot mássalhangzó előzi meg: kiontatik, kifestetik

A rendhagyó tesz vesz visz igék esetében tétetik, vétetik, vitetik.

A vettetik szóalak a vet igéhez tartozik (pl tűzre vettetett).

Az eszik iszik szavakat ritkán használták szenvedő szerkezetben (étetett, itatott).

Többszótagos tő esetén -tatik/-tetik használtatik:

kerestetik, építtetik, elfeledtetik,

megméretés vagy megmérettetés

Ott, ahol műveletető értelmű a tő, ott helyes lehet mindkettő alak:

lefejeztettetett, lefejeztetett

levágatott, levágattatott

vitetett, vitettetett.

A rövid alak azonos szóalakja miatt néha összekeverhető a műveltető igealakkal. 

Pl: „ő kivágatott egy fát”, „a fa kivágatott”

A hosszabb alak ilyenkor egyértelműbb: a fa kivágattatott.

Csak az érdekesség kedvéért képzeljük el az alábbi kifejezendő helyzetet:

Egy kutya gazdája megbízott valakit, hogy etesse meg a kutyáját, és ezt a megbízott végre is hajtotta. A kutya szempontjából megfogalmazva ezt az eseményt, és ezt múlt időbe téve azt mondhatnók, hogy a kutya megetettettetett.

megetet > megetettet > megetettetetik > megetettettetett 

 

Szótőben rögzült tat/tet képzők esetén a rövidebb alak nem használtatik:

nyomtattatott, beiktattatott, elültettetett (nem pedig nyomtatott, beiktatott, elültetett)

Van, ahol az egyik alak rögzült csak:

megmérettetés

Személyargozás

Ragozás tekintetében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az ik-es ragozású igéknél. Csak alanyi ragozás használtatik:

elbocsáttatok

elbocsáttatol (nem pedig elbocsáttatsz)

elbocsáttatik

elbocsáttatunk

elbocsáttattok

elbocsáttatnak

A múlt idejű alakok (elbeszélő, egyszerű múlt) is az ikes ragozást követik,tehát például ő születék.

Az E/1 és E/2 személyben megfigyelhető ingadozása az ikes ragozásnak (gondolkodok- gondolkodom, gondolkodsz - gondolkodol) a középmagyar korban is megvolt, és jellemezte a szenvedő ragozást is. Az Ómagyar Mária Siralomban: veretül, kinzatul, therthetyk (veretel, kínzatol, töretik). Az ómagyar Halotti Beszéd és Könyörgés-ben olvasható, hogy Eſ uimagguc ſʒent peter urot. kinec odut hotolm ovdonia. (És imádjuk Szent Péter urat, kinek adatott hatalom oldani.) Ezen egyetlen szóalak alapján arra lehet következtetni, hogy a tatik/tetik ragozás ekkor még nem alakult ki, vagy csak nem terjedt el teljes körben.

Főnévi igenév is képezhető szenvedő igékből: születni, megpróbáltatni, …

A mai magyar nyelv kerüli a szenvedő szerkezetet, különösen az E/3 ikes alakot.

Sokszor akkor is más megoldást használunk, amikor más megoldásokkal, csak nehézkesen írható le a mondandónk. 

Például vegyük azt a szituációt, hogy egy automata gyártósoron készül éppen egy termék. Hogyan írnánk ezt le:

gyártódik? Ez úgy hangzik, mintha mindez "magától" történne.

gyártják? Ez úgy hangzik, mintha egy csoport dolgozna volna rajta, nem pedig egy automata gépsor.

Van gyártva? Még nincs kész.

A gyártatik szóalak pontosan kifejez mindent, de a mai ember fülének mégis idegenül hangzik.

Kódexek

A neten ma már hozzáférhető illetve letölthető sok sok kódexünk, és egyéb becses nyelvemlékünk.

Például a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

A régi magyar szövegemlékek között érdemes kutakodni.

A kódexek közül most a Jókai kódexet ajánlom figyelmetekbe.

Ez a legkorábbról fennmaradt magyar nyelvű könyv. Letölthető szkennelt pdf formátumban, illetve betűhű átiratban is. Ez utóbbi ki van egészítve azzal a latin szöveggel, amelynek a fordításaként született a kódex, ez sokat segít az értelmezésben. Az eredete nagyjából Zsigmond király korabeli, nyelvészeti besorolás szerint pedig még ómagyar kori. Az én saját szubjektív véleményem szerint ez már középmagyar.

A szöveg Assisi Szent Ferenc legendáinak fordítása, méghozzá - ha szabad ezt megjegyeznem úgy 600 év távlatából - csapnivalóan gyenge. Sok a félrefordítás, a szó szerinti fordításból adódó magyartalanság. Sok mondat alig értelmezhető, és nem csak nekünk, hanem valószínűleg a korabeli olvasók számára se volt sokkal könnyebb olvasmány. Minden hibája ellenére felbecsülhetetlen érték ez a könyv, és akad benne egy-két jobban sikerült fejezet is, például a farkas megszelídítéséről szóló.

Készült hozzá egy módszeresen elkészített szószedet is Jakab László által

Szintén korai nyelvemlékünk, a Müncheni Kódex, mely az Újszövetség négy könyvének legkorábbi fennmaradt fordítása. Olvasat formájában letölthető. Az rögtön látható, hogy lényegesen jobb fordítás, mint a Jókai kódex, sokkal könnyebben érthető.

A Müncheni kódex testvére ("huszita" Biblia) a Bécsi kódex, mely az Ószövetség egyes könyveit tartalmazza betűhű átirat formájában. Ezt kissé nehezebb olvasni, mert a régies betűket először meg kell "fejteni", például az L betűre hasonlító cs betű, vagy az m és n betűket helyettesítő vízszintes felülvonás a megelőző betűn. A nincs-et például így írták: nīL.

Kezdetnek ennyi is elég...

Egyszerű jövő idő

A jövő időt többféleképpen is ki lehetett fejezni. Elterjedt képzésmód volt az –and/-end időjel használata, melyhez a szokásos személyragok járultak:

alanyi ragozás tárgyas ragozás
szeretendek szeretendem
szeretendesz szeretended
szeretend szeretendi
szeretendönk szeretendjök
szeretendetek szeretendtek
szeretendenek szeretendik

Ez a képzésmód sokszor feltételes értelemben, ha kötőszavas mellékmondatokban, "szabályok" illetve következmények leírására használtatott.

Aki hiend és megkeresztelkedendik, üdvözül, aki pedig nem hiend, kárhozik

Bódogok vattok, mikor szidalmazandanak titeket emberek, és kergetendenek és mondandnak minden gonosz mondást tireátok (hazudván) én érettem.

Az ilyen mondatokban, a másik tagmondat (a főmondat) általában jelen időben irattatott.
Ha ki kedig az c helyett itt tét vettend... jól tészi, mert másutt kellene az c...
(Dévai Bíró Mátyás).

Az –and/-end időjeles igealakok a mai emberek számára ismeretlenek, pedig még a 20 század elején is használták, bár egyre ritkábban. Az -andó/-endő ún. beálló melléknévi igenevek innen eredeztethetők, és fennmaradtak nyelvünkben. A halandó szó "eredeti" jelentése például: aki meg fog halni. (vö: a futó az, aki fut)

Mit jelentett az ejéndel szóalak. amit az Ószövetség első könyvének régebbi fordításaiban is olvashatunk? Ugyanazt, amit az emdül szóalak a Halotti Beszéd És Könyörgés-ben: enni fogsz.

Ugorjunk most a 19. század második felére! Ekkor, 1861-ben írta Jókai Mór A Kőszívű Ember Fiai című, máig népszerű regényét. Az egyszerű jövő idő használata ekkor már leáldozóban volt, és használata is megváltozott. A regényben fellelhető mind a tizenhat példamondatot kigyűjtöttem:

A leend gyakorlatilag a lesz szinonimájaként rögzült:

Te boldog ember leendsz, és új családot alapítasz. Szép nő irigyelt férje leendsz.
Így leend nyugtom a föld alatt és üdvöm az égben.

Sőt, a lett szó mintájára múlt idejű (!) alakkal is rendelkezett:
Reám nézve teljesen mindegy leendett akár ez, akár amaz.
(vö: "sok ideig nem foga semmit szólni" - Esopus, Pesti Gábor)

Az egyszerű jövő idő és az elbeszélő múlt ötvözése is előfordult:

Ámde, ha a ház leszakadt volna is, meg nem akadályozandá Zebulont, hogy réshez jutván, ő is előre furakodjék, ...

Itt valószínűleg a múlt időben értelmezett utóidejűséget kívánta a szerző kifejezni (?).
(Hasonló aspektust fejezett ki egykor a volt *andó szerkezet.)

A többi példamondatban is érezhető, hogy az egyszerű jövő idejű igealakoknak lehet jelen idejű jelentésárnyalata is, hasonlóan, mint ahogy a jelen idejű alaknak is lehet jövő idejű jelentéstartalma.

„S hátha atyádat valami idegen városban tartandják, nem óhajtasz közelében lenni?”
"Eredj azokkal, kik most elindulandnak..."
"Azokat a felháborodott népeket, amiknek falvain keresztülvonuland az orosz sereg ..."
„Holnapon túl más rendszer álland be, más tényezőkkel.”
„De amit ez óra alatt önnek eléje mondok, az önnek egész életét betöltendi.”
"... s az nem fogja elhagyni önt, az számon kérendi öntűl minden reggel, minden este, hogyan..."
"Mikor aztán az ellenfél azt hiendi, hogy ismét megnyert egy napot, hajnal háromkor az ágyujelszóra megindul az általános ostrom..."

Példa fordított szabályra: főmondat jövő időben, mellékmondat jelen időben:
...hogy ha a vár elesik, ő e remekművét a világnak a levegőbe röpítendi.

...míg azok odafenn járnak, azalatt a járásbeli főbíró gondoskodand, hogy...
A gyászénekkart a debreceni iskolai énekkar képezendi.

A 20. század fordulójára már csak elvétve bukkan fel az egyszerű jövő idő. Néhány mű, melyben még találhatunk egyszerű jövő idejű igéket:

Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak (1881)
Gárdonyi Géza: A lámpás (1894)
Ady: A mi gyermekünk (1906)
Kosztolányi Dezső: Óda (1915)
Tóth Árpád: A vénülő folyamnál (1915)

Végül egy ritka, „modern” példa a Gyaloggalopp magyar fordításából:
 „ … eldobandod te az Antiochiai Szent Gránátot a te ellened felé, ki – mivel nem kedves nekem – megdöglend.”
Ahhoz képest, hogy „alig” 100 éve még használták (ha ritkán is), és a többség értette, ma már igen kevesen ismerik, és senki nem használja.

Elbeszélő múlt

Ez az igeidőnk is a 19. század áldozata lett. A 20 században már inkább csak művészek használták. Mindenki ismeri a ragozását? Ha nem, akkor hogyan lehet könnyen megtanulni?

A feltételes mód felől közelítve nagyon könnyen megtanulható. A feltételes módú szóalakból vegyünk el egy n betűt, és kész:

Látnék > láték, látnám > látám, stb...

Néznél > nézél, ..., néznének > nézének.

Van ahol a kiejtéskönnyítő magánhangzót is ki kell venni.

Festenének > festének

Szabályos ragozási sor:

alanyi	tárgyas		alanyi	tárgyas
láték	látám		nézék	nézém
látál	látád		nézél	nézéd
látá	láta		nézé	néze
látánk	látánk		nézénk	nézénk
látátok	látátok		nézétek	nézétek
látának	láták		nézének	nézék

Most nézzük ezt: volna > vola

Innen is látszik, hogy a vala egykoron vola vala. A teljes ragozási sor:

Valék, valál, vala, valánk, valátok, valának.

A volt szó szintén megőrizte a régi zártabb o tőhangzót.

vö: várt - vára, volt - vala.

A kell igének is volt elbeszélő múlt alakja: kelle (E/3).

A "-hat/-het" ragozott igéknek szintén volt elbeszélő múlt idejű alakja: lehete, nem alhata.

Végül említsük meg az ómagyar kori mondoá, tilotuá, feledévé szóalakokat, melyek csak a Halotti Beszéd és Könyörgés nyelvemlékünkben maradtak fenn.

És lőn világosság

Valószínűleg mindenki (?) hallotta már ezt az Ószövetség elejéről vett szófordulatot. Mit is jelent a lőn szó? Lőn azt jelenti, lett. Ez a szóalak a régi magyar nyelv igeragozási rendszerének egy szeletkéjének a szeletkéje.

Mit jelentett a tőn és vőn? Na, ezt már jóval kevesebben ismerik, pedig ezeket még a 19. sz elején is használták. Tőn = tett, vőn = vett. Volt ezeknek ragozása minden számra és személyre? Volt bizony, alanyi és tárgyas ragozással. Például tők = tettem (egy dolgot), vőm = vettem (azt az almát), től = tettél, tőd = tetted, lőnk = lettünk.
Na és mit jelentettek az őn, vín és a hűl szóalakok? Evett, vitt és hittél.

A ragozási sort próbáltam összeállítani, de pár helyen bizonytalan. Táblázatban kérdőjellel jelölve.

	lenni	enni	enni	tenni	tenni	venni	venni	hinni	hinni	vinni	vinni
	alanyi	alanyi	tárgyas	alanyi	tárgyas	alanyi	tárgyas	alanyi	tárgyas	alanyi	tárgyas
E/1	lők	ők	őm	tők	tőm	vők	vőm	hűk	hűm	vík	vím
E/2	lől	ől	őd	től	tőd	vől	vőd	hűl	hűd	víl	víd
E/3	lőn	őn	őn	tőn	tőn	vőn	vőn	hűn	hűn	vín	vín
T/1	lőnk	őnk	ők	tőnk	tők	vőnk	vők	hűnk	hűk	vínk	vík
T/2	lőtök	őtök	őtök?	tőtök	tőtök?	vőtök	vőtök?	hűtök	hűtök?	vítek	vítek?
T/3	lőnek	őnek	őnék?	tőnek	tőnék?	vőnek	vőnék?	hűnek	hűnék?	vínek	vínék?

Az inni szó ilyetén ragozásáról nem találtam példákat.
A többes számú tárgyas ragozásra igen kevés példát találtam. Saját példamondatok:

Igazságot tettünk = Igazságot tők,
Megtettük mit kértél = megtők mit kértél (?)
Vettetek egy kardot = vőtök egy kardot
Hol vettétek azt a kardot? = Hol vőtök azt a kardot?
Rendet tettek = rendet tőnek
Megtették, amit parancsoltál nekik = megtőnék mit parancsoltál (vala) nekik.


eredeti példamondatok:

lesz:
Éröttetek ím én emberré lők
Hogy bé nem mehettem, lők rajta búsulva,
Ó, mely méltó szűz te akkor lől
Paráznává lől és csinálál magos óltárokat magadnak
ki mindétig fene s néma lől hozzám,
Az első vétek is lőn szerelem mia
Az ellenségnek lőnk csúfja
Sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lőn hat, lőn hét, lőn nyolc; (Jókai)


eszik:
...mellyet a csóka fel ragada, és meg őn mindjárást.
és egyenbe nagy vigassággal őnek

tesz:
az felelésről, melyet neki tők…
én vagyok ki bűnt tők
ezeket tőm te neked
semmi jót nem től velem
és kevélységedből nem től részt a farkadból
jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek
hová tőd el?
miénk marad az a dicsőség, hogy megtők az utat,
Óh, mely nagy kárt tőtök császár hadába

vesz:
Scyrusban vők titkon drága sok szép árot
Esmét őnagyságának vőm oly kegyelmességét (Gálffy János Rabságában készített önéletirata )
Minap vőm eszemben szeretőmnek dolgát (Balassi Bálint)
Hol vőd ez fazokat? (Pesti)
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Vőnk az kegyelmed levelit... (1562 Zrinyi Mikós levele)

visz:
lépes mézet vín neki.
ajándékot vínek az ő menyegzejére.
De te vagy ész-vesztve, mert elvíd fegyverem tőlem nem remélve.
Ekképpen a leánt fogám, s vím házamban,
és hozzám vím az lovat
jó reménséget vín az ifjú legénnek
követséget ifjú vín az Euryalusnak
Huszonkilenc fejet a várba vínek
Hitömöt elvévén, vín engemet félre,
Azoknak mindenik égő szenet vínek,

hisz:
Vidám Juliának, kinek víg voltának óh, hogy én akkor hűk
jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek
Gábrielnek mikoron te hűl
Egyebeknek nem hűn

Az ő hangot olykor é-vel helyettesítették, vagy ű-vel.

Halljad azért immár, mint lén ez az eset,
Holott mind kiszállánk, magam várasba vém.
Vigasztalást ilyent tén azért szavára.
Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél vélem.
Királok között lél te hatalmas,
Kérdezkedésemre verseim fejébe Echótól ily választ vék.

A két magánhagzót akár vegyesen is használhatták:

"Hogy bé nem mehettem, lők rajta búsulva,
         Elrontám ajtónkat, béugrám kiáltva,
         Hová lén az lator s parázna szorulva"
 (Czobor Mihály(?): Theagenes és Chariclia)


A lőn/tőn/vőn... alakokon kívül volt ezeknek az igéknek "normál" elbeszélő múlt idejű ragozásuk:
levék, levél, leve, levénk, levétek, levének.
teve/tevé, veve/vevé,

A levék ragozási sor legkorábbi felbukkanását a Festetics Kódexben találtam (levének). További példák:

De vaj, ki csalárdság levél effélékben
Jött a nép mifelénk, leve nagy szaladás
S már mikoron felgyűltenek ők, s gyülekezve levének
Mert gonoszok jókkal részesek nem levének



Végül egy idevágó részlet: Kassai József: Magyar Nyelv-Tanító Könyv (1817) c. művéből:

Látók, miképpen veszik fel a régieknél a múlt időben a megrövidítést a szen s üszik végezetű rendetlen igék, ahová tartozik eszik ige is, p.o. (példának okáért)
lőn, lől, lők, lőnek, lőtök, lőnk
tőn, től, tők, tőnek, tőtők, tőn (! - tőnk)
őn, ől, őm, Őnek, őtök, őnk
tőd, tőm,
őm, őd,
hűm, hűd,
vűm, vűd,
Ezek már ma beszédben alig fordulnak elé, de őseinknél nagy divatban valának, és sokkal díszesebbek, mint ezek: leve, teve, veve, eve, evétek, levétek, vevétek, tevém, vevém, s'a't. (stb.) mert a sok e betű gyengéje Nyelvünknek, ahol lehetséges tehát, és a közönséges nyelvszokás engedi pusztítsuk, ő-vel cserélvén fel. Annál fogva ajánlom nemzetemnek az ős, űs, hajlításokat. Egy-két példát méltó erre eléhozni a régi írásokból:
Erdős: Új Testam. Újsziget 1541. Luk 2. R. így ír: Fiam, miért től ezképpen mü velünk?
Pesti Gábor Új-Testamentom 1536 Jan.2.R. A te házadnak buzgóságos szeretete őn meg engem
ez helyett: eve meg engem.
Erdősi Ap. Csel. 19.R. őnk és ivánk ő véle,
ez helyett: evénk, ivánk
Káldi Ján. 4.R. Hűn ő és egész háza,
azaz hive.
Káldi, Bírák 12.R. 3.v. Lelkemet kezeimbe tőm,
ez helyett: tevém s'a't.
Ha től jó ez helyett: tevél,
tehát jó ől is ez helyett: evél,
vűl ez helyett: vivél,
hűl ez helyett: hivél,
lől, ez helyett: levél,
Ha jó tőm ez helyett: tevém,
jó ez is vőm ez helyett: vevém
vűm ez helyett: vivém,
hűm ez helyett: hivém
őm ez helyett: evém
Ha őnk jó ez helyett: evénk eszikből (!)
tehát jó ez is: lőnk, tőnk, vőnk, vűnk, hűnk
ezek helyett: levénk, tevénk, vevénk, vivénk, hivénk,
jót cselekőnk ez helyett: cselekvénk s'a't.

Blog-komment:
Amint a szövegből kitűnik a szerző rokonszenvezik ezen igealakokkal. A "vűn" "vűk" szóalakokra nem ad példákat, és valószínűleg a "hisz/hűl" párhuzam alapján következtet (?). Ami példákat én találtam, azok, mind í betűsek

Vala

"Bölcs Salamon mondta vala..." szól a rigmus. Ha ez a rigmus nem lenne, valószínűleg sokan nem is tudnák, hogy volt valamikor egy ilyen igeidő a magyarban. A helyes használatát pedig igen kevesen ismerik. Azt jóval többen tudják, hogy angolban milyen időt fejez ki az "I was watching TV": folyamatos múlt (continuous past). A mai magyar nyelv nem tudja ezt nyelvtanilag kifejezni. A néztem a tévét mondatot olvasván tudjuk, érezzük, hogy a tévénézés egy folyamatos jellegű cselekvés, a múlt idő pedig ugyebár jelezve van (-t-). A régi magyar nyelvben a folyamatos múlt időnek külön nyelvtani szerkezete volt, amit vala segédigével képeztek.

Nem volt mindegy, hogy nézem vala vagy néztem vala. A nézem vala a helyes megoldás, ez a szerkezet fejezte ki a folyamatos jellegű, múlt idejű cselekvést.
Az alábbi példában (Szent Margit legenda, Érdy Kódex) olyan igékre is használják, ahol pillanatszerű a cselekvés, de ismétlődő jellegű.

„Ha kedég (pedig) valamely soror (nővér) megbetegült és zsolozsmáját mégnem mondhatja vala tahát (akkor) ő elmegyen vala az beteghez és megmondja vala az zsolozsmát az beteg előtt. Éjjel felkel vala, és úgy hallgatja vala, ha valamely soror nyeg vala, és hozzá megyen vala, megkérdezi vala. Némelyeknek bort hevít vala, némelyeknek ruhát melegít vala, és oda teszi vala, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az sororok közül meghal vala, tahát ez szent szűz mind addég el nem megyen vala az megholt sorornak testétöl, mígnem el temettetik vala, hanem ott az holttestnél imádkozik vala, és oly igen siratja vala, nagyobban, hogynem mintha öneki testi atyjafia volt volna.”

A "mondta vala" az a régmúlt kifejezésére szolgált. Angol példa:"I had written",


Sokan gondolják úgy, hogy a vala valami őskori szó, illetve nyelvtani szerkezet. Pedig "csak" a 19 sz. folyamán veszett ki. Erdélyben évtizedekkel tovább (?) tartotta magát a vala. Tamási Áron műveiben (20. század hatvanas évekig!) például rendszeresen felbukkan.


Ábel az országban – 1934
"ha el nem fut vala".
"amit adományoztam vala neki."
"ha akarja vala a rendőr."
"azt néztem meg végre, hogy mire ülék vala le az előbb."
"amit Blanka ígért vala nekem."
"Blankára hasonlított vala"
"aki Amerikából jött vala látogatóba,"

Szirmo és Boly - 1960
"három kicsi gyermekük vala abban az időben"
"akik már neszt vettek vala az anyjuk nyaffanásából"
"hacsak az Isten közéjük nem áll vala."
"s talán bánthatta volna, ha tudják vala, magukat az arabokat is, mint ahogy kezdtük vala."
"ha megtudják vala a gazdaságban,..."


Tamási Áron talán már csak archaizáló jelleggel (Arany Jánoshoz hasonlóan) is alkalmazta a valát, de gyerekkorában még bizonyára hallhatta hétköznapi használatban is (?). Hogy Erdély egyes részein valójában meddig használták az valával képzett összetett igeidőt (és az elbeszélő múltat), arról nem találtam semmi szakirodalmat.


A vala nem csak összetett igeidők segédigéje volt, hanem a volt szó "rokonértelmű" párja, pontosabban az elbeszélő múlt idejű megfelelője. Nagyjából párhuzamosan veszett ki a vala segédigei és a létigei használata.

Kedves Látogatók!

A hagyományőrzésnek sok fajtája létezik. Vannak népzenészek, néptáncosok, rovásírók, népművészek, népszokások őrzői, népi gyógyászat, népi gasztronómia, harcművészet, sámánok, stb. 

Van valami, amiről viszont még nem igazán hallhattunk: nyelvi hagyományőrzésről, illetve annak is egy bizonyos módjáról, a régi magyar nyelv műveléséről.
A magyar nyelv kb. 100-200 évvel ezelőtti időszakban egy nyelvtani egyszerűsödésen ment keresztül, mely az ún. középmagyar nyelvállapot végét jelentette. Egy sor a cselekvés időviszonyainak a kifejezésre alkalmas nyelvtani szerkezet került ki ekkor a használatból. 

Azt például, hogy mit is jelent a szóland igealak, azt ma a nyelvészeken kívül senki sem tudja. Pedig 150 évvel ezelőtt még használták, a 100 évvel ezelőtti generáció még értette, de már alig, vagy egyáltalán nem használta. A későbbi generációknak pedig már nem adták át, így azok nem tanulták meg. Ilyen dolgok felelevenítésére gondoltam, amikor nyelvi hagyományőrzésről írok.

A székely rovásírást a sírból hozták vissza, és mára már elég sokan elsajátították. Egy hasonló "feltámadás" a magyar nyelv elfeledett értékeire is ráférne. Nem arról van szó, hogy a rádióban középmagyarul mondják be a híreket, hanem arról, hogy kialakuljon egy "tömegbázis", akik értik és hagyományőrző jelleggel művelik is a középmagyar nyelvet.

Ebben a blogban a régi magyar nyelvről fogok cikkezni.