Egyszerű jövő idő

A jövő időt többféleképpen is ki lehetett fejezni. Elterjedt képzésmód volt az –and/-end időjel használata, melyhez a szokásos személyragok járultak:

alanyi ragozás tárgyas ragozás
szeretendek szeretendem
szeretendesz szeretended
szeretend szeretendi
szeretendönk szeretendjök
szeretendetek szeretendtek
szeretendenek szeretendik

Ez a képzésmód sokszor feltételes értelemben, ha kötőszavas mellékmondatokban, "szabályok" illetve következmények leírására használtatott.

Aki hiend és megkeresztelkedendik, üdvözül, aki pedig nem hiend, kárhozik

Bódogok vattok, mikor szidalmazandanak titeket emberek, és kergetendenek és mondandnak minden gonosz mondást tireátok (hazudván) én érettem.

Az ilyen mondatokban, a másik tagmondat (a főmondat) általában jelen időben irattatott.
Ha ki kedig az c helyett itt tét vettend... jól tészi, mert másutt kellene az c...
(Dévai Bíró Mátyás).

Az –and/-end időjeles igealakok a mai emberek számára ismeretlenek, pedig még a 20 század elején is használták, bár egyre ritkábban. Az -andó/-endő ún. beálló melléknévi igenevek innen eredeztethetők, és fennmaradtak nyelvünkben. A halandó szó "eredeti" jelentése például: aki meg fog halni. (vö: a futó az, aki fut)

Mit jelentett az ejéndel szóalak. amit az Ószövetség első könyvének régebbi fordításaiban is olvashatunk? Ugyanazt, amit az emdül szóalak a Halotti Beszéd És Könyörgés-ben: enni fogsz.

Ugorjunk most a 19. század második felére! Ekkor, 1861-ben írta Jókai Mór A Kőszívű Ember Fiai című, máig népszerű regényét. Az egyszerű jövő idő használata ekkor már leáldozóban volt, és használata is megváltozott. A regényben fellelhető mind a tizenhat példamondatot kigyűjtöttem:

A leend gyakorlatilag a lesz szinonimájaként rögzült:

Te boldog ember leendsz, és új családot alapítasz. Szép nő irigyelt férje leendsz.
Így leend nyugtom a föld alatt és üdvöm az égben.

Sőt, a lett szó mintájára múlt idejű (!) alakkal is rendelkezett:
Reám nézve teljesen mindegy leendett akár ez, akár amaz.
(vö: "sok ideig nem foga semmit szólni" - Esopus, Pesti Gábor)

Az egyszerű jövő idő és az elbeszélő múlt ötvözése is előfordult:

Ámde, ha a ház leszakadt volna is, meg nem akadályozandá Zebulont, hogy réshez jutván, ő is előre furakodjék, ...

Itt valószínűleg a múlt időben értelmezett utóidejűséget kívánta a szerző kifejezni (?).
(Hasonló aspektust fejezett ki egykor a volt *andó szerkezet.)

A többi példamondatban is érezhető, hogy az egyszerű jövő idejű igealakoknak lehet jelen idejű jelentésárnyalata is, hasonlóan, mint ahogy a jelen idejű alaknak is lehet jövő idejű jelentéstartalma.

„S hátha atyádat valami idegen városban tartandják, nem óhajtasz közelében lenni?”
"Eredj azokkal, kik most elindulandnak..."
"Azokat a felháborodott népeket, amiknek falvain keresztülvonuland az orosz sereg ..."
„Holnapon túl más rendszer álland be, más tényezőkkel.”
„De amit ez óra alatt önnek eléje mondok, az önnek egész életét betöltendi.”
"... s az nem fogja elhagyni önt, az számon kérendi öntűl minden reggel, minden este, hogyan..."
"Mikor aztán az ellenfél azt hiendi, hogy ismét megnyert egy napot, hajnal háromkor az ágyujelszóra megindul az általános ostrom..."

Példa fordított szabályra: főmondat jövő időben, mellékmondat jelen időben:
...hogy ha a vár elesik, ő e remekművét a világnak a levegőbe röpítendi.

...míg azok odafenn járnak, azalatt a járásbeli főbíró gondoskodand, hogy...
A gyászénekkart a debreceni iskolai énekkar képezendi.

A 20. század fordulójára már csak elvétve bukkan fel az egyszerű jövő idő. Néhány mű, melyben még találhatunk egyszerű jövő idejű igéket:

Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak (1881)
Gárdonyi Géza: A lámpás (1894)
Ady: A mi gyermekünk (1906)
Kosztolányi Dezső: Óda (1915)
Tóth Árpád: A vénülő folyamnál (1915)

Végül egy ritka, „modern” példa a Gyaloggalopp magyar fordításából:
 „ … eldobandod te az Antiochiai Szent Gránátot a te ellened felé, ki – mivel nem kedves nekem – megdöglend.”
Ahhoz képest, hogy „alig” 100 éve még használták (ha ritkán is), és a többség értette, ma már igen kevesen ismerik, és senki nem használja.